Hogyan pakoljunk el mindent kis bőröndben?

szombat, június 06, 2015

A mumus pakolás.


Mindnek előtt át kell gondolnunk, hogy mi az, amit feltétlen magunkkal szeretnénk vinni, és mi az, amit azon a helyen is könnyen be tudunk szerezni, ahova éppen utazunk. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az utazások nagy részében nem egy divatbemutatóra készülünk, így nem szükséges a ruhásszekrényünk teljes tartalmát egy kézipoggyász méretű bőröndbe belesűrítenünk.

Még mindig két lehetőség áll fent, a repülővel és a talajon való járművel való utazás (a hajót is ideveszem most...). Ha nem repülővel megyünk, és nincs megszabva, hogy hány kilót nyomhat a csomagunk, akkor érdemes minden helyet kihasználni, sőt, ha lehetséges, bővíteni a bőröndöt. Ilyenkor azzal sem kell törődnünk, hogy milyen folyadékokat viszünk magunkkal, hiszen nincs megszabva, hogy hány dl lehet a maximális űrtartalma a krémünknek, samponunknak, stb...

Ha viszont repülővel szeretnénk megközelíteni az úticélunkat, akkor már több mindenre kell ügyelnünk. Mivel a méret meg van szabva, ezért a pakolási technikánkat is meg kell változtatnunk, ezeken túl olyan dolgokra is kell gondolnunk, mint a folyadékok. A repülőgépre csak egy egy literes zacskóban, maximum 1dl-es folyadékokat vihetünk magunkkal, és még így sem biztos, hogy felengedik a gépre. Kontaktlencsés vagyok, és első alkalommal, amikor gépre vittem kontaktlencsefolyadékot, a biztonsági vizsgálatnál ki akarták rakni a folyadékoscsomagomból, mert nem eredeti csomagolásban, hanem egy 1 decis, de sötétbarna gyógyszeresüvegben vittem, amit egy gyógyszertárban vettem üresen, direkt erre a célra. Sokáig kellett győzködnöm a jelenlévőket, hogy nekem kell az a folyadék, mire felengedték; de valószínűleg máskor nem lett volna ilyen szerencsém, ezért amikor hazajöttem, rögtön vettem magamnak eredeti csomagolásban, de egy decis folyadékot.
A mai boltokban már kaphatóak olyan kis üvegek, amik átlátszóak és egy decisek, különböző formájúak, és néha egy egy literes zacskóban árulják őket. Én beruháztam egy ilyenre, mert a sampont és a tusfürdőt, vagy a faktoros nappali krémemet nem állítják meg, hogy mi van benne, és így nem kell külföldön sem hiányban szenvednem ezekből a piperecikkekből. A mai drogáriákban már mindenhol kaphatóak a kis kiszerelésű, repülőre tervezett samponok, tusfürdők, deók, hajlakkok stb., azonban ezek nagyon drágák. Egy-egy alkalomra teljesen megfelelőek, például ha csak egy hétvégére megyünk külföldre, akkor kénytelenek vagyunk venni egy kis kiszerelésű dezodort, azonban ha már legalább egy hétre megyünk, akkor én már be szoktam ruházni egy rendes dezodorra az adott országban. Ugyanez vonatkozik minden kencére, tusfürdőre, balzsamra, ésígytovább...

Akármilyen bőröndünk is van, mindegyiknek két könnyen elkülöníthető része van. A felső rész, ami vagy hálós, vagy cipzáros (vagy mind2). Mindegyik esetben én ide szoktam pakolni a fehérneműket, mert ha csak egy éjszakára megyek valahova, és csak másnap érek oda az úticélba, akkor nem kell feltúrnom az egész bőröndöt azért, hogy tiszta fehérneműket vehessek fel. Persze, ilyen esetben csak egy pár zoknit rakok a hálós vagy cipzáros részbe, a többit az alsó részben maradt résekbe tömködöm, kis golyó formában. A cipzáros bőrönd esetében a felső rész így még bőven üres marad, ilyenkor egy felsőt szoktam odarakni, csak hogy mindig legyen egy, amit csak gyorsan előkaphatok. Ugyanide lehet pakolni minden olyan tárgyat vagy ruhadarabot, amit akár aznap este, vagy másnap szeretnénk felvenni. Ahogy magamat ismerem, én sosem pakolok ki az első este amikor odaérek, csak valamikor másnap vagy harmadnap délután-estefele. Nekem a fülhallgató, a pénztárca és a telefontöltő mindig ott van, hogy könnyen elérhessem őket.

Következhet az alsó, általában magasabb rész. Ha valamilyen cipőt viszek magammal, azokat mindig oda teszem, mert sok helyet is elfoglalhatnak, télen például, ha váltáscsizmát pakolok. Ha nem repülővel megyek, akkor nekem a neszeszerem is ide kerül. Utána kiválasztom a ruhákat, amiket magammal akarok vinni. Már kezdem megtanulni, hogy két napra nem kell tíz felsőt és hat nadrágot vinni, de azért nekem is vannak néha nehéz napjaim. Az első, amit megnézek, hogy mi az, amit magammal szeretnék vinni. Kiválasztom őket a szekrényemből, és lerakom az ágyamra. Arra is ügyelek, hogy olyan ruhákat vigyek, amikre valószínűleg szükségem lesz, és hogy az olyanokat hagyjam itthon, amiket valószínűleg nem fogok tudni felvenni. Nyáron például nem pakolok termopulóvert és sínadrágot. Megszámolom, hogy hány napra fogok menni, és felsőből úgy pakolok, hogy minden napra legyen egy, néha tartalékot is viszek. Nadrágból úgy szoktam, hogy ha három napra megyek, akkor egyet viszek, ha hat napra, akkor kettőt, ha kilencre, akkor hármat ésígytovább.



Azokat a ruhadarabokat, amik könnyebben gyűrődnek, szépen összehajtogatom és a cipőm (és a neszeszerem?) tetejére helyezem. A többit, amiknek nem árt ha pár napig gyűrődnek, apróra göngyölöm, és a kis résekbe tuszkolom őket, a legtöbb helyet kihasználva. Ezzel a módszerrel akár hárommal több ujjatlan felsőt is el tudok pakolni mindenféle probléma nélkül. A nadrágokat nehéz kicsibe összehajtogatni, ezért azokat meg sem próbálom kis helyekre berakni.
Sokaknak gondot jelenthet a kalap elpakolása is. Én sosem használok, de sok ismerősöm igen, akik a majdnem teljesen összepakolt bőröndbe fordítva helyezik bele a kalapot; úgy, hogy előtte egy kis lyukat kihagytak a kalapnak.
A hajszárító lehet egy problémás dolog. Ha nem hotelbe megyünk, akkor valószínűleg nem lesz hajszárító a szobánkban, hacsak nem direkt olyan szobákat keresünk; vagy nem ismerősökhöz/barátokhoz utazunk. Nyáron ez nem lehet gond, hiszen csak hagynunk kell, hogy hajunk magától megszáradjon, télen viszont érdemes mindenképpen olyan szálláshelyet keresni, hogy ne kelljen azt is magunkkal vinni. Ha mégis szükségünk van rá, és nem tudjuk megoldani, hogy ne kelljen magunkkal vinni egyet, akkor a bőrönd felső részében érdemes tárolni, vagy a ruhák között, hogy ne legyen baja az utazás során.

Nagyjából ennyi lenne, ha más eszembe jut még kiegészítem :)


You Might Also Like

0 megjegyzés